Kezdőoldal

Görgeteg

Görgeteg község Somogy megye
déli részén, a Nagyatádtól Barcsig vezető 68-as út mentén fekszik, közeli szomszédja Lábod, de nincs nagy távolságra a két város, Nagyatád és Barcs sem.

A falu közelében található a Rinya leágazása, néhány kilométerre pedig halastavak egész rendszere látható. Bár közvetlen vasúti közlekedés nincs, de az autóbuszjáratok könnyen elérhetővé teszik a községet.

A falu környezetével bőkezűen bánt a természet, az erdők vadban bővelkednek. Görgeteg közigazgatási területéhez tartozik Rinyatamási, ahol gróf Széchenyi Aladár felépítette a ma is álló vadászkastélyt.

Történet, látnivalók

Történet, látnivalók

Görgeteg nevét 1360-ban említette először oklevél Gurgeteg néven, majd 1436-ban Gergetheg alakban fordul elő; mint a veszprémi püspökség birtoka.

Az 1536 évi adólajstrom szerint Pekry Lajos, 1550-ben Alya Mátyás volt a birtokosa.

Az 1565-1566 évi török kincstári adóösszeírásban 16 házzal szerepelt.

1598-1599-ben is a veszprémi püspökség volt a birtokosa.

1660-ban a pannonhalmi főapátság dézsmajegyzéke szerint Sümeg várának tartozéka volt.

bővebben »

Polgármesteri köszöntő

Polgármesteri köszöntő

Tisztelettel köszöntöm Önt Görgeteg Község honlapján!

A weblapot böngészve megismerheti Görgeteg látnivalóit, múltját, jelenét. Külön köszöntöm falunk lakóit, akiknek szintén segítséget nyújt a megújuló honlap. Naprakészen értesülhetnek a falu eseményeiről, programjairól. Képviselőtársaimmal, munkatársaimmal azért dolgozunk, hogy Görgeteg községben érdemes legyen élni, távlati terveket szőni. Azt szeretnénk elérni, hogy az itt élő emberek jól érezzék magukat, lássák a falu fejlődését és jövőjét. Szeretnénk, ha Ön is részese lenne munkánknak, úgy érezné, hogy Ön is tehet falunk felemelkedéséért. Véleményét, ötleteit szívesen várjuk képviselő társaimmal együtt.

Kívánom, hogy a portál tartalmában elmerülve ismerje meg még jobban településünket.

Fadgyas Attila polgármester